Ismét gyorsabban utalhatunk majd

Írta: NetMasters

2015.04.18.

A Magyar Nemzeti Bank bejelentette, hogy még gyorsabbá teszik a hazai átutalásokat, amelyek jelenleg átlagosan 2 óra és 5 perc alatt kerülnek feldolgozásra. Bőven van még azonban hová fejlődnie a magyar pénzügyi IT-nek.

Bartha Lajos, az MNB igazgatójának elmondása szerint a jelenlegi 5 helyett 10 ciklust vezetnek majd be minden hétköznap, és az üzemidőt is kitolják. Ezentúl tehát nem csak 8:30 és 16:30, hanem 7:30 és 17:00 között lehet majd pénzt átutalni. Mindez szeptember 7-től valósul majd meg, és a hétvégi, éjszakai átutalásokat nem érinti a változás: azok továbbra is várakoznak majd.

Bartha szerint hosszú távon az a cél, hogy bevezessék az azonnali átutalást, ami már most is számos európai országban remekül működik. Akárhogyan is nézzük, a 2 óra 5 perc ettől még nagyon messze van, a jelenlegi helyzet azonban már így is erős javulásnak mondható: az átutalásokra azóta ilyen “gyorsak”, hogy 2012-ben bevezették a napon belüli forintátutalást.

Volt ez sokkal rosszabb is

Ekkor ugyanis még egy teljes napot kellett várnunk arra, hogy az átutalások megérkezzenek. Júliusban vezették be a rendszert, amely szerint az elektronikus úton, a szolgáltató által aznapi teljesítésre meghirdetett határidőn belül benyújtott belföldi forintátutalási megbízásoknak még napon belül teljesülniük kell. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az átutalások négy órán belül kellett, hogy eljussanak célállomásukra.

A két órával tehát valójában boldogok lehetünk – elég csak megnézni például ezt a 2011-es topikot, ahol arról beszélgetnek felháborodva a felhasználók, hogy miért tart egy (akár bankon belüli) átutalás teljesítése 2-3 munkanapig.

A magyar bankok egyébként IT-szempontból óriási lemaradásban vannak a külföldi helyzethez képest. A Portfolio Pénzügyi IT konferenciáján a napokban hangzott el, hogy a fejlesztések nagy része jelenleg a netbanki funkciókhoz kapcsolódik, és egyre inkább a mobileszközök kerülnek fókuszba. Jól jelzi azonban elmaradásunkat, hogy míg itthon a fizetések 85 százaléka még készpénzben történik, addig Svédországban például már 75 százalék az elektronikus módszer részesedése. A szakértők szerint áttörést e tekintetben valóban az hozhatna, amit az MNB ígér: az azonnali átutalás bevezetése.

Olvasd el ezeket is:

Kommenteld meg jól:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .