Mi védi meg az ügyfeleket, ha baj van?

Írta: NetMasters

2017.10.09.

Csak az nem hibázik, aki nem is dolgozik, tartja a közismert mondás. Mégis, mit tehet egy-egy végfelhasználó (legyen az akár magánszemély, akár cég) abban az esetben, ha úgy érzi, hogy őt érdeksérelem érte. Tipikusan ilyen esetek az alábbiak:

  • Nem elérhető a weboldala, levelezése
  • Az elérhetetlenség miatt nem futnak a hirdetései, vagy megálltak
  • Futó kampánya alatt nem tudnak vásárolni a látogatói
  • stb.

Mivel a weboldalak esetében elvárás az éves szintű 7/24/365-ös rendelkezésre állás, ezért először tisztában kell lennünk azzal, hogy a szolgáltatónk az ASZF-ben vagy a velünk kötött (attól esetlegesen eltérő) egyedi szerződésben mit vállal. Ezt százalékokban szokták megadni, s “kilences”-ben szoktuk mérni, ami az alábbiakat jelenti:

  • két kilences: 99%-os rendelkezésre állás: évi maximum 3,6 nap nem tervezett leállás
  • három kilences: 99,9%-os rendelkezésre állás: évi maximum 8 és fél óra leállás
  • négy kilences: 99,99%-os rendelkezésre állás: évi maximum 52 perc leállás
  • öt kilences: 99,999%-os rendelkezésre állás: évi maximum 5 perc leállás

 

 

100%-ot csak indokolt esetben és jelentős felár ellenében vállalnak a szolgáltatók. Nálunk az alábbi értékek érvényesek:

  • A hálózatra 99,5% elérhetőséget vállalunk, ez évi maximum 43,8 óra leállást jelent
  • A szerverekre “két kilencest” adunk: 99%-os rendelkezésre állás: évi maximum 3,6 nap nem tervezett leállással

Ezt ellenőrizni kell a papírokban. Érdemes ellenőrizni továbbá a vállalt kötbért is. Nálunk ez alapból a nekünk fizetett éves díj háromszorosa!

 

 

Legyetek résen:

  • A legtöbb cég semmilyen kötbért nem vállal, mindössze annyit, hogy a nem teljesített részt igény esetén visszafizetik. Ez magyarul annyit jelent, hogy gyakorlatilag bármennyit állhatnak, s mikor elfogy a türelmetek, akkor max. visszafizetik a le nem szolgáltatott részt. Mi  a helyetekben ilyenkor nem aludnánk nyugodtan.
  • A legtöbben azt is mondják, hogy “úgysem tudod bizonyítani”. Ezt előzzétek meg, s vegyetek igénybe valamilyen harmadik féltől származó ellenőrzőt ennek biztosítására. Ilyenek a közismert uptime ellenőrző oldalak. (Pingdom, Uptime Robot stb.) Ezek kevés domain (1-5 között) esetében általában ingyenesek, de néhány dolcsi ellenében a figyelt oldalak köre jelentősen bővíthető, illetve az ellenőrzés ideje is az alap 5 percenkénti értékről akár 1 perces időközökre is csökkenthető. Ezek bármelyike elég egy vitás esetben, főleg, ha több helyről is rendelkezésre állnak a számok. Ne sajnáljátok az időt a pár perces beállításokra!
  • Panaszotokat írásban is tegyétek meg, hogy legyen nyoma. Minimum egy mail álljon róla rendelkezésre, de a bíróság jobban szereti a faxot, SMS-t, tértivevényes levelet, a hibajegyeket kezelő rendszereket és az egyéb, a sima elektronikus levélnél  jobban ellenőrizhető dolgokat.

 

 

Ma már rendelkezésre állnak olyan műszaki megoldások, melyekkel áthidalhatók ezen nem várt leállások (ilyen pl. a közismert CloudFlare). Ha ezt támogatja a szolgáltatótok, akkor érdemes használni, de attól függően mire van szükségetek, lehetnek további költségei, melyet a fenti névre kattintva megtekinthettek.

 

 

Fontosabb esetekben ellenőrizzétek, hogy a szolgáltatótok rendelkezik-e felelősségbiztosítással! Az ilyen biztosítást pont azokra az esetekre találták ki, amikor előre nem látható, nagy értékű dolgokban kell helyt állni. Az ilyen biztosítások ráadásul jóval megengedőbbek a kifizetést illetően, mint a bíróságok. Ugyanis teljes körű kártérítési kötelezettsége a törvény szerint csak akkor van egy cégnek, amennyiben a szándékos károkozást sikerül bizonyítani. Ez viszont az esetek többségében egyrészt különösen nehéz, másrészt az informatikában nagy szakértelmet is kíván. Az ilyen szakértők pedig nem olcsók, a perek költségeit és idejét pedig nem is említjük az itthoni jogrendszerben.

 

Cégünk természetesen rendelkezik ilyen biztosítással, melynek sarokszámai a következők:

  • Összérték: 15.000.000 Ft, azaz tizenötmillió Ft
  • Szerződésenkénti maximális érték: 5.000.000 Ft, azaz ötmillió Ft.

 

Az is lényeges szempont, hogy a cég saját kollégákkal vagy alvállalkozókkal dolgozik. Utóbbi esetben szintén rátok hárulhat ennek minden kockázata és a jogi költségek is növekednek.

 

Sokan vállalnak pénzvisszafizetési garanciát is, ellenőrizzétek ennek a feltételeit, időtartamát. (Nálunk semmilyen feltétel nincs, elég jelezni, hogy nem voltatok elégedettek, s kéritek a szolgáltatások megszüntetését és a kifizetett összeg visszaküldését!)

 

 

Kérjetek bátran felvilágosítást a szolgáltatótoktól, vagy ha az üzleti folyamatok indokolttá teszik, akkor kössetek egyedi megállapodást, s ebbe tegyetek rátok nézve kedvezőbb vállalásokat vagy nagyobb kötbért az esetleges problémák esetére!

Ellenőrizhető garanciákat (pl. a szerződés megkötése előtt az említett felelősségbiztosítás érvényes kötvényének bemutatását) sem ördögtől való elvárni, s ha a cég ezektől elzárkózik, akkor ezen érdemes elgondolkozni, s inkább másik partnert választani.

 

Olvasd el ezeket is:

Kommenteld meg jól:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .