A DDoS támadások ellen is védelmet nyújt a Google

Írta: NetMasters

2016.02.28.

Megszületett a Project Shield: a Google úgy döntött, hogy megvédi a kisebb médiumokat az ellenük irányuló DDoS támadásoktól, ezért elérhetővé teszi saját fegyverét, amivel mindenki felvértezheti magát az ilyen akciókkal szemben.

A keresőóriás február végén jelentette be, hogy a Project Shield ingyenesen igényelhető lesz az online lapok és blogok, valamint egyéb tartalomszolgáltatással foglalkozó szervezetek számára.

A Google célja egyértelműen az, hogy még biztonságosabbá tegye ezek működését, és hogy ne lehessen őket elhallgattatni.

Mi az a DDoS támadás?

A DDoS támadás egy olcsó, de a kevésbé védett és sebezhető tartalomszolgáltatóknak rendkívül veszélyes támadás, amellyel könnyedén ki lehet ütni a célpontot egy időre.

Tegyük hozzá, hogy a felkészültebb háttérrel rendelkezők sem mindig bírják izzadás nélkül a támadást, amelynek neve mögött egy rövidítés áll.

A Distributed Denial of Service, vagyis a szolgáltatásmegtagadással járó támadás tulajdonképpen egy túlterheléses roham, amelynek során a célpont működése lelassul vagy elérhetetlenné válik, súlyosabb esetben össze is omlik.

A DDoS-sel megakadályozható, hogy a célpontot az olvasó elérje, ezért a kisebb független tartalomszolgáltatókat könnyű megtörni vele. Talán épp ezért sietett a segítségükre a Google.

Project Shield, baby!

A Project Shield tehát egy igazi szuperhős a kisebb szervezetek és online médiumok számára, hiszen nekik nincs elég forrásuk, hogy befektessenek egy olyan rendszerbe és/vagy szakértőbe, ami vagy aki hatékonyan ki tudja védeni a DDoS-ből fakadó gondokat.

A Project Shield amúgy pár évvel ezelőtt indult, de a fejlesztés után a Google csupán néhány kiválasztottnak tette azt elérhetővé. A friss bejelentés szerint viszont most már korlátozás nélkül minden médium megkaphatja azt.

A Google biztosítja a rendszer mögött álló infrastruktúrát, valamint a szoftver fejlesztéséről sem fog elfeledkezni.

Hogy mit kell ezért tenni? Regisztrálni a Google-nél.

Olvasd el ezeket is:

Kommenteld meg jól:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .