Így írhatsz népszerű Facebook-posztot

Írta: NetMasters

2015.05.22.

A Facebook ma Magyarországon az online közösségi marketing egyik legfontosabb platformja, nem egyszerű azonban “tökéletes” posztot írni. Mutatunk néhány irányelvet, amelyekkel közelebb juthatsz ehhez.

A Facebook algoritmusa rendkívül sok szempontot vesz figyelembe, amelyek alapján meghatározza, személyes idővonalunkon mi jelenhet meg. Természetesen maga az algoritmus nem publikus, de az irányelvek igen, ezeket pedig így foglalhatjuk össze:

A Facebook olyan tartalmakat igyekszik mutatni neked, amik korábbi tevékenységed alapján érdekelni fognak.

Kit érdekel?

Értelemszerűen az egész ott kezdődik, hogy megfelelő közönséget kell kiépítenünk – vásárolt kambodzsai lájkokkal nem lesznek a tartalmaink népszerűbbek, de akkor sem, ha paintballozásról és tankvezetésről írunk 50 feletti fővárosi nőkből álló közönségünknek. Jó esetben tartalommarketingünk és promóciónk erős annyira, hogy kiépíthessük a megfelelő tábort, így itt csak annyit kell megjegyeznünk: legyünk következetesek!

Ne minél szélesebb tábort fedjünk le a tartalmakkal, inkább több különböző oldalt hozzunk létre a különböző célközönségeknek, így a megosztott tartalmak arányaiban többekhez juthatnak el, több interakciót generálhatnak.

De pontosan milyen tényezők befolyásolják az elérést?

Arról már írtunk korábban, hogy mikor posztolj, ha a lehető legtöbbet embert akarod elérni – erről itt találhatsz egy rendkívül részletes infografikát.

Mondani sem kell, hogy a Facebookon a siker öngerjesztő. Minél többen kedvelnek, kommentelnek valamit, annál többeknél jelenik meg, még megosztások nélkül is. A bejegyzés típusa is fontos ugyanakkor. Nem mindegy, hogy linket, képet, szöveget vagy videót osztunk meg – a tapasztalat szerint a videók a legnépszerűbbek, ugyanakkor videómarketinget ma még kevés magyar cég folytat, pláne KKV. A tartalommarketing akkor lehet a leghatékonyabb, ha hivatkozásokat osztunk meg, és nem csak képek mellé – a link típusú posztok általában jobban teljesítenek.

Soha. Ne. Duplikálj.

A netre ugyanazt kétszer feltölteni az egyik legnagyobb hiba. A Google sem szereti a tartalomduplikálást, de ha kétszer ugyanazt töltöd fel, a Facebook sem jeleníti meg majd annyiszor a második posztot.

Ugyanazt a hivatkozást persze megoszthatod, de fogalmazz hozzá más szöveget. Sőt – tesztelj más-más címeket és címsorokat! Posztoláskor átfogalmazhatod ezeket, így több verziót is megfuttathatsz (persze időben azért érdemes elválasztanod), és így belőheted, mi tetszik jobban közönségednek. Hidd el, az A/B tesztelés az online marketingben az egyik leghasznosabb eszközöd, alkalmazása pedig nem kerül semmibe.

Ne erőltess!

facebook_lajkok_1A posztban lehetőleg ne hívj fel lájkolásra, megosztásra – a Facebook mostanra kifejezetten ellenzi már az ilyesmi (kiemelten céges oldalak, nyereményjátékok és céges oldalakon zajló nyereményjátékok esetén…). Nem meglepő, hiszen a törekvés az, hogy az interakciók organikusak legyenek: a felhasználó azt lájkolja, ami tényleg tetszik neki. Inkább írj egy jó cikket, fogalmazz egy megkapó leadet, keress egy figyelemfelkeltő képet – de ne könyörögj az interakcióért. Érdemeld ki azt.

Használd ki az aktualitások erejét.

A Facebook figyeli, miről posztolsz. Ha egy népszerű, aktuális témáról írsz, amiről sokan posztolnak, akkor is megjelenhet sokaknál a bejegyzésed, ha egyébként alacsony az elérésed.

Egyébként is érdemes figyelni, hogy milyen témák népszerűek éppen a weben, erre remek kulcsszókereső, médiafigyelő alkalmazások állnak rendelkezésedre (melyekről hamarosan nálunk is olvashatsz). Kövesd a szakmai fórumokat, Facebook-oldalakat, tájékozódj mindarról, amiről követőid beszélnek!

A fentiekkel persze nem a titkok titkát osztottuk meg – csak néhány szempontot, amire figyelned kell. Ezeket az irányelveket követve azonban jó esélyed van arra, hogy tényleg olyan posztot hozhatsz létre, amely sokakat elér majd.

És hogy miről írj? Erről már írtunk.

Olvasd el ezeket is:

Kommenteld meg jól:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .