Ne szaladj fának a webdizájn erdejében

Írta: NetMasters

2014.12.28.

Nos tehát, eljutottunk odáig, hogy valóban elkezdjük megvalósítani a honlapot – már eddig sem volt rövid az út, de ha belevágtok a honlapkészítésbe, magatok is látni fogjátok, hogy nem lehet kevesebb fáradtsággal megúszni. Sok ösvény visz sok célhoz, de aki megpróbálja levágni az utat, szurdokba zúg.

Tehát, megvan a domain és a tárhely, állnak az alapok, ideje a falak felhúzásának és a bútorozásnak. Ezen a ponton már jó eséllyel tisztában vagyunk vele, hogy milyen célcsoportra akarunk rámozdulni, és a kreatív folyamattal is vannak már élményeink, így a most következő dizájnolásnak már némi rutinnal vághatunk neki.

Az egyszerűség gyönyörködtet

Az első tanács, amit ajánlott megfogadnod, hogy olyan dizájnban gondolkodj, amely egyszerű és minimalista. A színes-szagos grafikai elemek az elmúlt években nagy sikerrel hódítottak, ma már azonban kezdenek kihalni és nem véletlenül – a piac tekintélyes részét ma már ugyanis a kisképernyős okoseszközök uralják, és számíthatsz rá, hogy a te oldaladat is sokan nézik majd mobilról vagy tabletről. Persze készíthetsz reszponzív, azaz minden eszközön optimalizálva megjelenő megjelenést, sőt, ha valóban azt akarod, hogy a felhasználók minden eszközön könnyen navigáljanak az oldaladon és ne hagyják ott azonnal, akkor ez már alapkövetelmény.

Ez esetben viszont egységesnek kell lennie minden megjelenésnek. Az asztali gépeken megjelenő oldalon alkalmazhatsz feltűnőbb grafikai elemeket, de a trendek inkább a minimalista stílus irányába mutatnak. (Ez még nem jelenti azt, hogy ez jó is, egyedi megoldásokkal is hódíthatsz, de azért bizonyos határokat ismerned kell.)

Színek, betűk, egyebek

A színeket is bölcsen kell megválasztanod. Alapvető, hogy ne rakj például fekete háttérre zöld vagy sárga szöveget, a hasonló párosításoktól csak kiugrik a látogató szeme. De nem árt, ha egy kicsit mélyebben ismered a színelméletet – ha például tudod azt, hogy a luxuscikkek esetén a fekete, fehér, ezüst színek alkalmazása a leghatékonyabb, ha pedig pénzügyi szolgáltatást árulsz, akkor a tudat alatt bizalmat ébresztő kék a javasolt főszín. Ebben a tárgykörben egy későbbi posztban mélyebben elmerülünk, mert van annyira fontos téma.

Még a fontválasztáson is sok múlhat – olyan betűtípusokat kell alkalmaznod, amelyek illeszkednek a dizájn többi részéhez. Az egyedi megoldások, kreatívabb fontok egyre népszerűbbek, s te is jól járhatsz, ha használod ezt a technikát. A szövegeidhez persze használhatsz egy egyszerű, Calibrihez vagy Arielhez hasonlatos típust, de ha a fontosabb üzeneteket, figyelemfelhívó bannereket és más grafikai elemeket egy saját, egyedi fonttal díszíted, az meghálálhatja magát.

Ahhoz persze, hogy egy ütős dizájnt összehozz, mindenképpen szükséged lesz egy grafikusra, de jó, ha magad is felkészülten érkezel. Nézz körbe, a neked tetsző oldalakat mentsd el és tanulmányozd, nézz szét konkurenseid oldalain, olvass utána, milyen megoldások válhatnak be egy olyan oldalon, amely a fejedben formálódik. Vigyél bele minél több egyéniséget, eredetiséget az oldalba, hogy emlékezetes legyen, de hallgass a szakemberre is, hogy azért használható maradjon.

Olvasd el ezeket is:

Kommenteld meg jól:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .