A WHD, ahogyan mi láttuk (II.)

Írta: NetMasters

WHD

2015.03.31.

Hazai szemmel nézve a World Hosting Days nem is egyszerű konferenciának tűnik – inkább fesztiválnak, ahol valamiért együttesek helyett szakmai előadók lépnek a színpadra, akiket nem sikoltozó tinik, hanem komoly, öltönyös cégvezetők és IT-szakemberek hallgatnak – olykor hasonló lelkesedéssel.

Röviden szólva a külcsínről: a rendezvény elképesztően jól megszervezett, óriási léptékekben működik, mégis zökkenőmentesen. Közel tízezer látogatót egy kisvárosnyi vidámparkban a több száz program, a kiállítóterek, előadások, panelbeszélgetések között hatékonyan irányítani nem kis feladat, a közmondásos német precizitás azonban nem hagyott minket cserben.

A legnagyobb elismerés azonban természetesen nem azért illeti a szervezőket, mert sikerült ilyen remekül megoldaniuk az egész rendezvény lebonyolítását, vagy amiért három nap alatt három nagyszabású partyt is összehoztak (egy VIP-partyt, egy bajor tematikájú sörfesztivált és a lezáró, rendkívül látványos Connexion Partyt). Elsősorban inkább azért, mert szakmailag bárkinek, akit egy kicsit is érint az IT, a World Hosting Dayst egy aranybányává tették.

whd_beszamolo_benyo3

Ahol tényleg működik a networking

A rendezvény elsődleges célja a kapcsolatépítés – és azon túl, hogy a kiállítótér például ránézésre nem sokban különbözik akár egy itthoni kiállításétól (leszámítva mondjunk a méterenként előforduló szervereket, virtuális valóság kütyüket és egyéb high-tech mindenféléket), maga a kiállítás arra ad lehetőséget, hogy a látogatók valóban szakemberekkel beszélgethessenek el a legnagyobb techcégek képviselőivel szolgáltatásokról, technológiáról, ipari trendekről. A közösségi események, a 1on1 asztalok, az internet lounge remek kapcsolatépítési jelentőséget biztosítanak, az előadásokon pedig rengeteg hasznos információval lehetünk gazdagabbak.

A „sztárvendégek” miatt pedig már önmagában is megéri ellátogatni a WHD-re. Magunk is beszámoltunk arról, hogy idén miről beszélt nekünk Steve Wozniak, Edward Snowden és Eugene Kasperky mások mellett. Nem véletlenül telt meg a több ezer fő befogadására alkalmas dóm roskadásig: olyan beszélgetéseket hallhattunk, amelyek sokakat elgondolkoztattak.

Nem véletlen, hogy a látogatók 94 százaléka szerint a WHD teljesíti vagy felülmúlja várakozásaikat:

whd_beszamolo_benyo1

A rendezvény egész hangulata remek, nyoma sincs az itthon sokszor érezhető fáradtságnak, frusztráltságnak még a harmadik nap végén sem. A magam részéről, olyan újságíróként, aki a technika és tudomány világáért rajong, elképesztően hasznos élményként és tapasztalatként, tanulási lehetőségként éltem meg a WHD-t – az összegyűjtött tudásanyagot pedig éppen ezért igyekeztünk eddig is, és a következő hetekben is minél teljesebben átadni, hogy akinek nem volt lehetősége részt venni a rusti kiállításon, az se maradjon le a legfontosabbakról.

Dani, A Netmasters csapatával tartó újságíró beszámolója

Ha a WHD-ről élőben megírt tudósításainkra is kíváncsi vagy, keresd fel Facebook-oldalunkat vagy másikblogunkat!

Olvasd el ezeket is:

Kommenteld meg jól:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .