Máris eltelt egy év, a NetMasters csapata pedig máris újra kirándult értetek Németországba. Messze nem (csak) szórakozni megyünk Európa legnagyobb vidámparkjába: idén is leközvetítjük neked a világ egyik legmenőbb technológiai konferenciáját.
Csak emlékeztetőül: tavaly elhoztuk nektek Rustból az élményt, amikor színpadra lépett egy kiborg, amikor a fehérorosz kiberpartizánok meséltek róla, hogyan hekkelik szét az oroszokat, és elmondtuk milyen célpontnak érdemes lenni a kibertérben.
Durván jó CloudFest volt.
De az idei még jobb lesz.
A Cloudfest 2024-ben a rendezvény huszadik jubileumát ünnepli, ami önmagában is szép teljesítmény. Miközben e sorokat írom, velünk együtt több mint tízezer technológus és informatikus, mérnök és futurológus, a hoszting, domain, AI és száz másik szakma krémje özönlik Rust felé vagy már össze is gyűlt itt, hogy együtt szülinapoztassuk a technológiai fejlődésnek ezt az éves ünnepét.
- A rendezvényről minden nap kikerül majd egy tudósítás a blogra, mint rendesen, így érdemes vissza-visszanézned.
- A legérdekesebb témákról ezután még hetekig értekezünk majd mélységében – erről akkor nem maradsz le, ha feliratkozol a hírlevélre. (Nem spammelünk szét.)
- Tolni fogjuk a tartalmat a legérdekesebb látnivalókról a Facebookra és Instára is, szóval arra is rápillanthatsz néha.
Kíváncsi vagy rá, hogy elférünk-e még a szerverközpontokban most, hogy irdatlan adatmennyiséggel tréningezzük a legújabb AI-modelleket? Hogy ezek hogy segítenek neked domain nevet választani? Hogy mit csinál most a Facebook Metaverzuma? Hogy mit csinál a mesterséges intelligencia a fordítószoftverekkel, az adatmanipulációval, és hogy csinálhatsz-e magadnak saját felhőt?
Erről mi mind első kézből hallunk a következő napokban, és minden érdekes információmorzsát elhozunk neked.
(Túl soknak tűnik az AI? Technológiai konferenciához képest még visszafogott is talán a kínálat, és hát, már most is elkezdett beszivárogni a mindennapi életünk szinte minden területére, így ezt megszokni lehet legfeljebb. A mi küldetésünk itt az, hogy segítsünk kontextusba helyezni, hogyan változik meg a világ.)
Az első napon a WordPressről hallunk majd egy rakás érdekes, naprakész információt, fertőzött pluginektől a Woocommerce-dominanciáig – ha van saját weboldalad, nagy eséllyel az is WordPressen fut, szóval ez biztosan hasznos lesz, erről a tudósítást a soron következő blogbejegyzésben fogod találni.
A tervünk egyszerű: oda megyünk, ahol konkrétumokat, vagy kellően érdekes és megalapozott spekulációkat találunk, kihagyjuk az önpromó előadásokat, de meghallgatjuk azokat, akik valami tényleg érdekes új megoldással érkeznek. Minimális bullshit, maximális hazavihető tudás, ami alapján a következő egy évben is elnavigálhatunk a felhőpiacon, és megacélozhatjuk lelkünket a zajló technológiai változások irányában.
Gyere velünk, üresen hagyunk magunk mellett egy széket, és teljes élményt kapsz.
0 hozzászólás