Felhő a saját adatközpontban? Az Oracle ezt is megoldja!

Írta: NetMasters

2016.03.27.

Cloud at Customer: jegyezzük meg ezt a nevet, mert még az is lehet, hogy az Oracle valami egészen ügyes dologba tenyerelt bele.

A cég ugyanis azt a hivalkodó célt tűzte ki maga elé, hogy a publikus felhős szolgáltatást az ügyfelek adatközpontjába csempészve is elérhetővé teszi.

Úgy is mondhatnánk, hogy ez egy “vigyünk felhőt a saját adatközpontba” projekt, ami pontosan azt jelenti, amit a neve is mond.

De akkor miért olyan nagy szám?

Sosem látott megoldás?

Az Oracle ötlete egyedinek mondható, hiszen ehhez hasonlót még nem valósítottak meg: a Cloud at Computer ugyanis a vállalati tűzfal mögött is elérhetővé teszi a publikus felhőszolgáltatást, lényegében a saját tárolóban.

Ami a legfontosabb: sokan fognak örülni a megvalósításnak, mivel a felhők egyik legnagyobb hátránya éppen az, hogy rengeteg vállalat és annak szabályozása nem engedi meg az adatok külső elhelyezését. Egyes piaci szereplőknél maga az állam tiltja ezt meg, sok agilis munkatárs szomorúságára.

Adatszuverenitás, biztosan hallottunk már róla: a cégek szeretnék a saját kontrolljuk alatt tartani az adatokat. Számtalan iparági szereplő találkozik azzal a problémával, hogy a kritikus információkat nem tárolhatja felhőben, csak saját adatközpontban, ami viszont közel sem biztosít olyan előnyöket.

A vásárlók akarták, az Oracle elhozta

Nos, amellett, hogy ez egy biztonságosnak tűnő elvárás, még nem mindenki szereti. Különösen szenvednek tőle a pénzügyi szolgáltatók, a kormányzati intézmények és a telekom-szolgáltatók.

A Cloud at Computer nekik jelent tökéletes megoldást, sőt, az Oracle igyekszik kihangsúlyozni, hogy projekt megszületésében kiemelt szerepet kapott a felhasználói akarata. A

A Cloud at Computernél a lényeg nem a hardver, hanem a felhős szolgáltatás, amit az Oracle elhelyez az ügyfélnél. A felhőszolgáltatás ugyanaz lesz (szoftverfrissítésestül, központi menedzselésestül), de az ügyfelek nem publikus felhőkben fogják tárolni az adatokat, hanem a saját adatközpontjukban.

A frissítések kötelező jellegűek lesznek, a felület szintén, de a tárolás a cég tűzfala mögött történik és azt a cég ellenőrzi. Biztonság: oké, felhős megoldás: oké. Win-win, mondja az angol.

(forrás: HWSW)

Olvasd el ezeket is:

Kommenteld meg jól:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .