Percről percre a SzEK.org webshop start! roadshow-ról!

Írta: NetMasters

2016.03.31.

A rendezvény kis és közepes e-kereskedőknek szól, s célja, hogy kifejezetten gyakorlati segítséget nyújtson jogi, technikai, pénzügyi, logisztikai, marketing és sales tevékenység fokozásához, hatékonyságához.

Mi már itt vagyunk, hamarosan kezdődik a köszöntő, melyet Dr. Ormós Zoltán elnök fog tartani, majd ezt követően ő indítja az előadásokat is. Az elsőnek a címe Webshop jogi alapok, a webáruházak jogi buktatói lesz.

Ledöntjük a kávét, s kezdünk…

A köszöntőben a szokásos szövetségi dolgokat hallottuk, illetve a helyszínt biztosító egyetem képviselője is mondott pár szót. A SzEK idén 10 éves, s 280 tagot számlál. Az egyesület közhasznú, mely komoly kötelezettségekkel is jár, pl. ennek egyik feltétele a tagok számára hasonló (ingyenes) rendezvények tartása. Az egyetem részéről kiemelésre került a mai kor követelményeinek megfelelő képzés biztosítása, melyhez nagymértékben hozzájárul a friss, piacképes információk és tudás átadása.

szek-2013-imageZoltán az eladásfokozó jogszabálykövetésről beszél. Ebben tényezők a bizalomfokozó pozitív üzeneteket:

  • Bírságmentes
  • Panaszmentes
  • Minősített stb.
  • Rendelkezik ÁSZF archívummal vagy kivonattal
  • Vannak saját anyagaik, másolásvédelmi védjegy

Amerikában rengeteg olyan ügy van, mely versenyjogi következményeket von maga után, ugyanis kamu pozitív testimonialokat írnak rólunk, s rosszakat a konkurenciáról. Ezt természetesen a versenyjogi eljárásban a hivatalnak bizonyítani is kell tudni, s ez ugyan nehézkes, de azt a tanácsot kapjuk, hogy ezt kerüljük el, ugyanis már egy eljárás elkezdése is negatív irányba billenti a lehetséges vásárlók hozzáállását.

A landing pagek aljára az ÁSZF-ből érdemes egy rövid jogi kivonatot beletenni, természetesen fel kell tüntetni a teljes ÁSZF elérhetőségét is. Ide érdemes felvinni a tanácsként hallott 30 napos elállási idő növelést is, a kötelező 14 nap helyett. Elállásból az első 3 nap, illetve a 14. nap a legmagasabb. Érdemes tesztelni, de a legtöbb kereskedőnek nem okoz plusz megterhelést. Ezt már reklámozni is lehet, de a 14 napot nem, ugyanis az kötelező!

Érdemes a copyscape oldalt használni a másolások felderítésére.

A védjegyekkel kapcsolatban megtudjuk, hogy Magyarország területére 74.000 Ft a költsége 10 évre, az EU területére pedig 3000 euró. A védjegy felhasználásával fel tudunk lépni pl. a nevünkben adwordsben hirdetőkkel, FB oldalakkal kapcsolatban is.

Érdemes a névválasztással az elején körültekintően bánni a későbbi védjegyezés és márkaépítés miatt, s olyan nevet választani, ami nehezen másolható, s nem általános.

Metszetek, kockázatok:

  • Védjegy, domain, szellemi tulajdon: M kategória (max. 500e)
  • Fogyasztóvédelem: M kategória
  • Adatvédelem: M kategória (max. 10m) Októbertől itt a max. bírság 20 millió Ft-ra emelkedett.
  • Versenyjog: XL kategória (max. nettó éves árbevétel 5%-a)
  • Szerződések joga: XXL kategória

Nagyon kell vigyázni a felsőfokú jelzők használatával, mert ha nem tudjuk a teljes kampányidőszakra vonatkozóan bizonyítani, akkor nagyon könnyen bírság lehet a dolog vége.


Kakas Kitti következik az eNET-től, témája a Mit áruljak? Számok, trendek az e-kereskedelemről.

Kik lehetnek a mi potenciális vásárlóink? Itthon 9.887.000 fő van, Ebből 18 évesnél idősebb 8.154.000 fő van. Ők rendeznek rendszeres jövedelemmel. A következő szűkítés a 18 éven felüli, hetente min. 1 órát internetezők, melyekből 4.886.000 fő van. 2015-ben kb. 4 millió fő vásárolt az elmúlt 1 évben min. egyszer vásárolt online. (2014-ben ez még 3,4 millió fő volt!) Jellemző itthon, hogy ha valaki kipróbálja az online vásárlást, akkor ha elvárásainak megfelelően kapja meg a terméket, akkor nagy valószínűség szerint újra fog vásárolni. Sőt: egyre többször vásárol, egyre több helyen és egyre nagyobb összegben!

Online vásárlások gyakorisága:

  • 24% évente legalább egyszer
  • 30% háromhavonta egyszer
  • 23% havonta egyszer
  • 3% legalább hetente egyszer
  • 8% egy évnél régebben
  • 12% egyáltalán nem

A jellegzetes online vásárló profilja:

  • 51% nő
  • 54% 18-39 éves
  • 44% házas
  • 47% nagyvárosi
  • 32% kétszemélyes háztartásban él
  • 47% gimnáziumot végzett
  • 50% több mint 3 éve vásárol online
  • 37% legalább 3 havonta egyszer online vásárol

Miért vásárolnak online:

  • Kényelmes
  • Kedvező ár
  • Házhozszállítási lehetőség
  • Ár-összehasonlítási lehetőség
  • Korlátlan nyitva tartás
  • Csak neten kapható termék
  • Nagy választék
  • Gyors
  • Biztonságos

Mi az akadály ha nem vásárol?

  • Bizalomhiány
  • Nem szeret online fizetni
  • Nem szeret házhozszállítási díjat fizetni
  • Személytelen
  • Nincs eladó aki segtene
  • Túl sokat kell várni, mire megkapom

Miket mérlegelnek a vásárlók?

  • Vásárlói garancia
  • Termék ára
  • Szállítási díj mértéke
  • Képek a termélkről
  • Részletes termékleírás
  • Különböző fizetési lehetőségek
  • Gyors megrendelési folyamat
  • Keresési funkció
  • Részletes szűrési lehetőség
  • Megbízható bolt feltüntetése
  • Megtekinthető vásárlói vélemények
  • Ügyfélszolgálat
  • Személyes átvételi lehetőség
  • Ismert márkanév
  • Webáruház design
  • Videó a termékről

Fizetne-e szállítási díjat?

  • 18 % nem
  • 9 % nem tudja
  • 29% akkor is fizetne ha van átvételi lehetőség
  • 44% csak akkor fizetne, ha nem lenne személyes átvételi lehetőség

Az online vásárlók 37%-a vásárolt 2015-ben külföldi webáruházból. A leggyakoribb a könyv, divattermékek, adathordozók, zene stb.

Online magyar belföldi kereskedelmi forgalom:

  • 2005-ben: 19 milliárd Ft
  • 2010: 137 milliárd Ft
  • 2014: 273 milliárd Ft (2015-ös számok majd május körül lesznek elérhetők!)

Top 5 kategóriák:

  • Számítástechnika
  • Szórakoztató elektronika
  • Játékok
  • Lakásfelszerelési termékek
  • Ruházat

Kiugró növekedést produkáló kategóriák:

  • Sporteszközök
  • Lakásdekoráció
  • Állattartáshoz kapcsolódó termékek

Nettó átlagos kosárérték:

  • 2009: 6000 Ft
  • 2012: 7000 Ft
  • 2014: 10.000 Ft

Fizetési módok:

  • Utánvét során készpénzben fizetés: 95%
  • Banki átutalás: 78%
  • Készpénzes fizetés a boltban: 58%
  • Internetes bankkártyás fizetés: 30%
  • Online fizetés közvetítőn keresztül: 30 %
  • Fizetés átvételi ponton: 30 %
  • Bankkártyás fizetés a boltban: 25%
  • Online mobiltelefonos fizetés alkalmazáson keresztül: 10 %

Szállítási módok:

  • Futárszolgálat: 90 %
  • Személyes átvétel a boltban: 62 %
  • Személyes átvétel partnernél: 48%

Garantált kiszállítási idők:

  • 24 órán belül: 23 %
  • 48 órán belül:
  • 72 órán belül:

Marketing:

  • Nincs ezzel foglalkozó személy: 35 %
  • Egy személy, nem kizárólagos munkakörben: 42 %

Eszközhasználat:

  • Közösségi média (Nem fizetett hirdetés): 80 % (Hatékonyság 1-5-ig terjedő skálán: 2,9 %)
  • Keresőoptimalizálás: 78 % (4,2 %)
  • Fizetett hirdetés: 72 % (4 %)
  • Hírlevél: 70 % (3,6 %)
  • Árösszehasonlító oldalak: 53 % (3,9 %)

Legnépszerűbb összehasonlító oldalak:

  • Árukereső: 83 %

Közösségi oldalakon való jelenlét:

  • Facebook: 98 % (Mindent visz!)
  • Google +: 58 %
  • Youtube: 32 %
  • Twitter: 28 %
  • Pinterest: 18 %
  • Instagram: 6 %
  • Linkedin: 5 %
  • Tumblr: 4 %

Mobilra optimalizálás a webáruházak körében 2015-ben:

  • Nem rendelkezik és nem tervezi: 18 %
  • Nem rendelkezik, de tervezi: 33 %
  • Rendelkezik vele: 49%

Miről vásárolnak online:

  • Személyi számítógép: 58 %
  • Laptop: 55 %
  • Mobil: 16 %
  • Tablet: 6 %

Mire lehet számítani 2016-ban? Ezek jellemzően nemzetközi trendek, de ezek hozzánk is elérnek:

  • M-commerce terjedése (Mobiltelefonról vásárlás)
  • Omni-channel értékesítés: Más csatornán fejezem be a vásárlást a kezdéshez képest.
  • Algoritmus alapú analitika: Ismerni kell a vásárlóinkat!
  • Automatizált marketing: Személyre szabott ajánlatok. Ne mindenkinek ugyanazt az ajánlatot küldjük.
  • Tartalomgyártás (Kicsit le van maradva az előadás, ez 2016-ban javában zajlik már, több cég is csinál ilyet itthon, a legnagyobb közülük a mi partnerünk is, a piacvezető Kreatív Kontroll!)

Milyen a jó webáruház? Előadó: Schmidt Zoltán a Big-Fish-től

Milyen a jó webáruház? Attól függ…

  • Mi az a webshop? Mit kell tudnia?
  • Kiegészítők:
  • Fizetési megoldások
  • Átvételi lehetőség
  • Hűségprogram
  • Ajánlórendszer
  • Hírlevél
  • eDM
  • Árösszehasonlító
  • Ügyfélszolgálat
  • Affiliate program

Milyen szempontok alapján célszerű dönteni:

  • Mik az üzleti célok és igények?
  • Vannak-e a termékkörnek speciális igényei?
  • Mit kívánnak az üzleti/logisztikai folyamatok?
  • Mi az amit szeretnék, és mire van valóban szükség?
  • Mik a pénzügyi lehetőségek?

Hogyan lehet saját webshopom:

  • Piactér, bérelhető webshop (Vatera, E-bay, Amazon, Emag stb.) Nagy hátránya, hogy a vásárló nem az enyém, hanem a piactér vásárlója! Nem tudsz vele saját brandet építeni. Nem tudsz felhasználói adatbázist építeni.
  • Vásárolt/dobozos szoftver (Shopify, Shoprenter, Unas, Bolthely.hu stb.) Fix havidíj, többféle csomag. Ez akkor lehet jó megoldás, ha a termékkörnek nincs speciális igénye. Alacsony a bekerülési költség. Tesztelni tökéletes a dolgokat, ötleteket.
  • Ingyenes szofver (Magento, WooCommerce, Openchart, PrestaShop) A hozzáértő szakértő nem üzemeli be ingyen, csak az alaprendszer ingyenes!
  • Egyedi fejlesztés: Ha nincs olyan kész rendszer, ami jól és hatékonyan meg tudná csinálni. Egyedi, vagy megkívánja az üzleti modell. Költségben ez a legmagasabb, emiatt nagy üzemméretet kíván meg.

Mivel jár egy webshop fejlesztése?

Megrendelő:

  • Stratégia
  • Folyamatok
  • Funkciók
  • Felületek

Vállalkozó:

  • Architektúra
  • Fejlesztés
  • Üzemeltetés

Érdemes egy kézben tartani a dolgokat, mert akkor nincs egymásra mutogatás a vállalkozók között! Az ügyféllel nem ping-pongoznak, hanem van egy telefonszám amit felhív és azt mondja oldjátok meg.

Mennyibe kerül:

  • Piactér: 2-4000 Ft/hó díjtól indul.
  • Dobozos szoftver: Fix díj + testreszabás, beüzemelés. Nagyságrendileg min. 250-300e Ft.
  • Egyedi fejlesztés: Min. 4-5 millió Ft, a felső határ a csillagos ég. Nem ritka a 100 millió Ft feletti összeg sem. (Piacvezetők esetén.) Átlagos érték 10-15 millió Ft.

Végszóként halljuk, hogy a tervezésre ne sajnáljuk az időt, vagy az esetleges konzultációs díjat, melyet befektetésnek kell felfogni, ugyanis rengeteg későbbi költségtől és bosszúságtól megkímélhetjük magunkat!


Számlázás és pénzügy az e-kereskedelemben. Hogy számláznak a profik? (Stygár László, számlázz.hu)

Az alapokkal nem terhelnénk senkit, mindenki ismeri a papír alapú és számítógépes programokkal készített számlák közötti különbségeket.

Számlázók bejelentési kötelezettsége:

  • 30 napon belül
  • Használat megkezdését és befejezését

Papír alapú számla:

  • Csak kinyomtatva, papír alapon számviteli bizonylat
  • Továbbítás személyesen, vagy postán
  • Távnyomtatás?

E-számla:

  • Csak elektronikusan, fájl formájában minősül bizonylatnak
  • Továbbítás mailen vagy elektronikusan
  • Speciális szabályoknak és technikai követelményeknek kell megfelelnie

Magyaroszágon az az elektronikus számla, mely időpecséttel van ellátva, s digitálisan alá van írva.  Meg kell őrizni 8  évig, de a tárolásra nincs jogszabály. Ha kéri a hatóság, akkor file formájában kell neki rendelkezésre bocsátani.

Papír alapú számla:

  • Nyomtatás, postázás költséges
  • Tárolás költséges (8 év)
  • Számlapótlás költséges
  • Reklámanyag is küldhető
  • Mindenki elfogadja

E-számla:

  • Olcsó (6 Ft/db-tól)
  • Továbbítás e-mailben
  • Vevők elérik a saját számláikat

Kényelmi szolgáltatások:

  • Díjbekérő kiállítása
  • Számlaértesítő küldése
  • Kintlevőségek nyilvántartása
  • Automatikus fizetési felszólítások
  • Vevői számlafiók (összes számla megtekintése és letöltése, illetve online fizetési lehetőség)
  • Kapcsolat a könyvelési rendszerrel
  • Papír számlák digitális tárolása

A posta előadását skipeljük. Egyrészt azért mert ebédelni megyünk, s jusson nekünk fánk 😀 Másrészt mert gyakorlatilag nincs élő ember itthon, aki ne utálná a céget, s ne futárszolgálatot használna. Ráadásul ugyanazokat a diákat hozták, amit tavaly…


Van egy kis változás a programban, emiatt a következő előadás Webáruházam a közösségi médiában – eszközök, platformok, amik a legjobban tudják támogatni webshopod értékesítésének növelését – Mészáros Beatrix | Mindea

Általános időtöltés naponta Amerikában:

  • Facebook: 40 perc
  • Twitter: 34 perc
  • E-mail: 21 perc

A megfelelő (Pl. Facebook) stratégia 3 alappillére:

  • Tartalom
  • Fizetett hirdetés
  • Promóció

Azon kívül persze, hogy egyáltalán létezzen, ugyanis sok cégnél egyáltalán nincs ilyen.

A tartalom:

  • Releváns
  • Tartalmaz képet (ajánlott a 700×700 pixel, max. 20% szöveg)
  • Egyedi
  • Exkluzív
  • Rövid, tömör
  • UGC

Hangsúlyozzák itt is, hogy képet és tartalmat ne lopjunk.

Milyen hosszú az ideális FB poszt?

  • Az előadó szerint 0-50 karakter között…(itt gondolkodunk, hogy hagyjuk-e abba a közvetítést). A következő 3 dián eleve ennek sokszorosát mutatják, s ezek elvileg általuk készített, jó tartalmak….no comment.

Fizetett hirdetések:

  • Új rajongók szerzése
  • Reach növelése
  • Engagement
  • Alkalmazás használat ösztönzése
  • Weboldalra forgalom terelés
  • Értékesítés
  • Adatgyűjtés

Célzás:

  • Demográfia
  • Érdeklődés
  • E-mail cím lista
  • Remarketing
  • Lokáció
  • Eszköz

Az ideális összeg az változó, de általában néhány 10e Ft erre elég. Tavaly az volt a trend, hogy weboldalra forgalmat tereljünk, idén ehhez hozzájött a lead gyűjtés.

Látunk A/B tesztes próbát Website AD-dal, Multi Product és sima poszt megoldással. Nem meglepő módon a MP nyert. Kattintási költségben is ez volt a legolcsóbb, átkattintásban is magasan vezetett.

Promóciók:

  • Elköteleződés növelése
  • Applikáció (Ezeknek nagyjából leáldozott!)
  • Timeline nyereményjáték
  • Játékszabályzat mindig kötelező (Min. 1,5 A4-es oldal!)

Instagram:

  • A felhasználók 70%-a keresett már márkára.
  • Kb. 6-700.000 magyar fiók van, de ezek nagy része inaktív. A becslések szerint 150-200e lehet az aktív szám.

Tartalom:

  • Vizuális, szöveg nélkül
  • Videós, max. 60 mp hosszban
  • Backstage

Sokszor hatékonyabb az Instagrammról megosztott, FB-ra kirakott tartalom.

A csatornáink között ne legyen 10-20%-nál nagyobb átfedés.

Instagram hirdetések:

  • Új rajongók szerzése
  • Weboldalra terelés (olcsó, de rosszul konvertál!)
  • Website ad

Célzás:

  • Demográfia
  • Érdeklődés
  • E-mail címlista
  • Remarketing
  • Lokáció
  • Eszköz

Youtube:

  • Saját csatorna üzemeltetése
  • Videóhirdetések

Snapchat:

  • Amerikában nagyon trendi
  • Fiatalos
  • Intim kapcsolat a célközönséggel

Trendek:

  • Felhasználók által készített tartalom
  • Mozgóképes kreatívok
  • Élő közvetítések (Periscope, Facebook Live)
  • Social commerce

A jó stratégia:

  • Használj több platformot
  • Mindenhol legyen friss, egyedi, platform-specifikus kontent!
  • Integráld a social plugineket a weboldaladba!
  • Buzdítsd a rajongóidat az élményeik, tapasztalatait megosztására.
  • Légy ÉLŐ!

A Linkedin ugyan rendelkezik kb. 400e felhasználóval rendelkezik, de itthon halott. Gyakorlatilag önéletrajz oldal.

———-

Szabó Balázs következik zárásként, Adwords és Analytics újdonságok címmel.

Bevezetésként használjunk a weboldalon és a hirdetésben hívásbővítményt, mert bizalmat ébreszt!

Legyen a weboldalad mobil kompatibilis. Húsvétot megelőzően akár +10%-ot is jelenthet a mobilról jövő látogatók száma.

Használjuk a Google mobilbarát tesztjét.

Adatok:

  • A kiküldött hírlevelek 44%-át mobilról nyitják meg.
  • A KKV-k többsége nem használ Analytics célokat! (Tapasztalat: Akár már 1 konverzió esetén 25%-kal növeljük az értékesítést)
  • Használjuk az Intelligens célok opciót
  • Mutatni fogja a legjobb konverziós útvonalakat! (MCF csatornacsoport)

Használjuk a Gmail hirdetéseket:

  • Akár 10 Ft-os kattintási költség
  • Használhatunk terület illetve kulcsszó célzást (Konkurens márkára is célozhatsz!!)
  • Egyszerű felületen magunk állíthatjuk össze a hirdetésünket. Pofonegyszerű. Templatek közül lehet választani.

Február óta elérhető az új remarketing lista. Meglévő listánkat feltölthetjük.

Megváltozott keresési találati lista nemrégiben. A fizetett hirdetéseket érinti, március 1. óta felül van 4, alul 3 db.

  • A korábbi 11 hely lecsökkent 7-re (4+3)!
  • A 4-nél rosszabb pozíciókban megjelenő hirdetések jóval kevesebb kattintást fognak kapni.
  • A jól működő hirdetési helyek átalakulnak.

Olvasd el ezeket is:

Kommenteld meg jól:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .