Küzdenek a tartalommarketinggel a B2B cégek

Írta: NetMasters

2015.04.30.

A tartalommarketing a B2C marketingben már régen megvetette a lábát, a B2B brandek azonban a jelek szerint erős lemaradásban vannak, és most sietve próbálják ezt pótolni a Content Marketing Institute jelentése szerint.

A közelmúltban két tanulmány is megjelent a témában. A másodikat a Foundation Capital készítette el, és mindkettő érdekes megállapításokkal szolgált arra vonatkozólag, hogy a B2B brandeknél milyen szerepet tölt be a tartalommarketing.

Az eredmények szerint a vizsgált vállalatok 93 százaléka alkalmazza a tartalommarketinget marketingstratégiája fontos elemeként. Közülük 47 százalék nem tudta egyértelműen megítélni ennek eredményességét, 34 százalék pedig egyértelműen pozitív eredményekről számolt be. Azok aránya, akik hatástalannak érezték a tartalommarketing alkalmazását, mindössze 17 százalék volt.

Jól mutatja a bizonytalanságot az is, hogy mindössze a marketingesek 33 százaléka rendelkezik dokumentált tartalommarketing stratégiával, míg 50 százalék azt állítja, van ugyan valamilyen stratégiája, ám egyáltalán nincsen dokumentálva – gyakorlatilag az elképzelések szintjén létezik csak.

Tekintve, hogy milyen rengeteg – és egyre számosabb – lehetőség áll ma a marketingesek rendelkezésére a tartalommarketing alkalmazására, ezek meglehetősen aggasztó statisztikák.

Mindezek mellett érdekes adat az is, hogy az előrejelzések szerint a marketingigazgatók 2017-ben már többet költenek majd technológiára, mint cégeik informatikai vezetői.

Mi kell tehát ahhoz, hogy a B2B szférában működő cégek tartani tudják a lépést?

  • Szervezettség. Ha vannak megfelelő szoftvereink, platformjaink, az remek, ezeket azonban akkor tudjuk megfelelően kihasználni, ha dokumentált, alaposan megtervezett tartalomstratégiával rendelkezünk. Ha ez nincsen meg, nehezebben reagálunk majd, nehézkesebbé válik a végrehajtás, eredményeinket nem tudjuk összehasonlítani az elvárásokkal, céljainkat nem tudjuk a szervezeten belül eléggé hatékonyan kommunikálni. Ha nincsen meg a megfelelő stratégia, legerősebb eszközeink hatékonysága is csökken.
  • Kutatás. Sok ígéretes platform kínálja magát, de nem érdemes túlságosan hamar elköteleznünk magunkat. A stratégia végrehajtásához jó esetben két-három platform is elegendő, ha azonban elsietjük, két-háromszor ennyi felületen teríthetjük szét feleslegesen erőinket.
  • Mérés! Mindig kövessük figyelemmel, hogyan válik be a stratégia, készítsünk esettanulmányokat, statisztikákat. Hiába pozitívak a mutatóink, ha végül kiderül, hogy túl sokat költöttünk valamire, ami túlságosan kevés megtérülést hozott.

Olvasd el ezeket is:

Kommenteld meg jól:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .