Egy WordPress oldal működtetésének igazi ára

Írta: NetMasters

2017.10.03.

Azok, akik üfgyélként vagy érdeklődőként kérnek tőlünk tanácsot, rendre felmerülnek az alábbi kérdések…

  • “Ideje lenne a honlapunkat megújítani, erre a célra megfelel nekünk a WordPress?”
  • “Nincs honlapunk, szeretnénk egyet. Sokan a WP-t javasolják. Mit gondoltok?”
  • Nem elérhető a régi fejlesztőnk/programozónk. Mit tehetünk? Sokan a WP-t javasolják. Jó az?”
  • Illetve előbb vagy utóbb minden esetben elhangzik a bűvös kérdés is: Mennyibe kerülne ez nekünk? Mennyibe kerül egy WordPress honlap?

Mivel ennyien kíváncsiak vagytok arra, nektek megfelelő-e a WordPress, mint rendszer, és mégis mennyibe fog kerülni, megszületett ez az írás, amelyben részletesen körbejárjuk a bekerülés támáját.

Az már rögtön az elején leszögezhető, hogy ha valaki WordPress motort akar használni a weboldalához, akkor abban biztos lehet, hogy kivitelezőt mindenképpen fog találni, még akkor is, ha esetleg valami miatt megszakad (vagy megromlik) a kapcsolat a fejlesztővel. Erre szakosodott cégek és szabadúszók tucatjai érhetők el bármelyik ezzel foglalkozó Facebook csoportban vagy fórumon.

Ha nincs a cégnek olyan speciális igénye, mely rögtön az elején kizárná ennek a CMS-nek (content management system, avagy tartalomkezelő rendszer) a használatát, akkor jó választás lehet.

De lássuk a medvét, mennyi is az annyi az évek folyamán. Mibe fog ez kerülni?

A WordPress tárhely ára

Szándékosan vesszük ezt előre, s nem a domaint. Egyrészt azért, mert mint nálunk is, a legtöbb esetben már a legkisebb tárhelycsomagok is tartalmaznak egy .hu domain nevet. Ez a legtöbb esetben indulásnak elegendő, viszont érdemes rá odafigyelni, mivel nagyon sok minden függ a tárhelytől.

Lényegében egy szervert (vagy virtuális szervert) bérelsz majd a szolgáltatótól, amelyen a tárhelyed elhelyezkedik, amely kiszolgálja a weboldaladat.

Ha lehet, válasszatok olyan szolgáltatót, aki azon a piacon üzemelteti a gépeket, ahol a vevőitek vannak. Nincs értelme pár dollár spórolásért a hazai piacra dolgozva egy tengerentúli szolgáltatót választani, ugyanis sokkal lassabb lesz az oldalaitok kiszolgálása, egyszerűen a távolság miatt.

A tárhely ára függ attól is, hogy az oldaladat hányan látogatják, hány ügyfelet kell kiszolgálnia és milyen tartalommal. A későbbiekben ha kinövitek az alapcsomagokat, akkor egyrészt lehet menni tovább és váltani nagyobbakra, másrészt el lehet indulni a saját VPS, vagy akár a saját szerver irányába is, az igényeteknek megfelelően.

Tárhely árak:

  • Megosztott tárhely: 10 – 25 000 Ft/év
  • VIP tárhely (erősebb vas, több teljesítmény és kiegészítő szolgáltatás): 25 – 100 000 Ft/év
  • VPS (Virtuális szerver, egy nagyobb vasból valamekkora teljesítmény elkülönítve, ami csak a miénk. Rugalmasan testre szabható, s az igények növekedésével gyorsan módosítható. Ennek különböző lépcsői vannak, a kért teljesítmény függvényében): VPS: 5 – 50 000 Ft/hó, illetve rendszergazda: 25 – 50 000 Ft/hó
  • Saját szerver: (rendszergazda: 25 – 50 000 Ft/hó/gép + Saját szerver 300 – 500 000 Ft-tól)
  • Felhőszolgáltatás(ok) és/vagy saját szerverpark és környezet kialakítása: havi 400 – 500 000 Ft-tól, az ár függ függ az alkalmazottak és a szerverek számától.)

A domain ára

Ingyenes domainekkel, vagy aldomainekkel ne foglalkozz. Komolytalan, s tipikusan azonnali bizalomvesztést okoz a látogatókban, ha ilyet használsz. Legyen a márkádnak, üzletednek saját neve, és ha lehet a végződés feleljen meg a piacodnak, így például egy Magyarországra célzott weboldalt .hu domainnel láss el.

Amennyiben nemzetközi piacra mennétek, akkor érdemes ellenőrizni a .com vagy a .eu végződéseket is. Mivel a piac évről évre telítettebb, a népszerűbb végződések esetén nem túl nagy az esélye, hogy ideális domaint szabadon találsz – ilyenkor érdemes kevésbé kihasznált végződések felé fordulni (például .com helyett .eu-t használni, ha ez a piacnak megfelelő).

  • Regisztrált .hu domainek száma 2020. 06. 01-jén: 780 732 darab
  • Regisztrált .hu domainek száma 2020. 06. 01-jén: 148 080 298 darab
  • Regisztrált .eu domainek száma 2020. 06. 01-jén: 3 555 763 darab

Egy domain beregisztrálása minimálisan terheli meg a büdzsédet, évi 3800 – 5000 forintért (végződéstől függően) már meg is szerezheted álmaid webcímét.

SSL kulcs ára

Ha egy kapcsolat nem megbízható, a böngésző azonnal jelzi a felhasználónak, adott esetben be sem tölti az oldalt, csak ha kivételként hozzáadják, ami nem éppen bizalomerősítő, ezért a kulcsok beszerzésére is érdemes kitérni. Emellett a Google rangsorolásban is számít, hiszen a keresőalgoritmusba biztonsági szempontokat is beépítettek. 

Talán nem kell mondanunk, hogy mondjuk egy webáruház esetén ez mekkora lepattanási arányt képes okozni. Ezért kell mindenképpen egy SSL kucsot is beszerezned a weboldaladra.

Vannak ingyenes megoldások is a piacon, de érdemes velük résen lenni. Az egyik szempont, hogy az olcsóbb kulcsok nagy részét az orosz Kaspersky cég szállítja, ők azonban az elmúlt évek feszült amerikai -orosz viszonya, a különféle szankciók miatt (lásd például a Krím annektálását) miatt nem feltétlen képesek megbízható szolgáltatást nyújtani: hiába jók és biztonságosak a kulcsaik, ha az amerikai böngészők egyszerűen nem fogadják el őket a szankciók miatt.

A fizetős SSL kulcsok közül azonban már a legolcsóbb is tökéletes a weboldaladnak, ami ~4500 forintba fog kerülni évente, illetve egy egyszeri, de szinte jelképes beállítási költséggel is számolnod kell. Ennél persze jóval drágább kulcsok is élteznek, nagyválallatoknak ~60 000 forintba is kerülhet évente a megbízható kapcsolat, de a WordPress weboldalad elindításakor emiatt nem kell aggódnod.

Az SSL kulcs költsége: 4500 – 60 000 Ft/év.

A WordPress sablonok ára

Természetesen használhatunk ingyenes sablonokat. Hobbi oldalak esetében teljesen megfelelőek lehetnek. De ezekre semmiféle támogatást nem kaptok. Nincs mögöttük cég, ügyfélszolgálat, nincs garancia a folyamatos fejlesztésre. Nagy esélye van ezzel szemben annak, hogy nem fogják fejleszteni, így előbb-utóbb kénytelenek lesztek sok munkával lecserélni. Az is bosszantó lehet, hogy a rendszeresen érkező frissítésekkor esetleg széteshetnek az oldalaink és nincs kihez forduljunk. Nem javasoljuk ilyen sablonok használatát.

Mi a Divi vagy Avada választását tanácsoljuk! Kaphattok kedvezményeket (pl. érdeklődjetek nálunk, 20%-ot tudunk biztosítani), vagy spórolhattok az éves fizetés helyett az öröklicenc konstrukció választásával is. (Utóbbi egyszeri 224 USD, ami mai árfolyamon kb. 60.000 Ft.) Ezek ráadásul bármennyi domainen vagy weboldalon használhatók ennyiért, amennyit csak készíteni fogsz.

WordPress tanfolyamok ára (kb. 40.000 Ft-tól)

Ha szeretnél spórolni az időddel (erről lásd később), akkor rengeteget fejlődhetsz egy-egy WP tanfolyam elvégzésével. Régebben ezek csak idegen nyelven voltak elérhetően komolyabb minőségben, de egy ideje már magyarul is nagyon jók találhatók. Ilyen például a WPKurzus.hu csapata is. Ők folyamatosan fejlesztik és tuningolják az anyagaikat, s rengeteg kedvezményt tehetsz zsebre ajánlataikkal! Mi az All-In tanfolyamot javasoljuk, mely a többi tanfolyam külön-külön megvásárlásához képest 172.200 Ft helyett 39.900 Ft-ért elérhető. A megvásárlás után máris élvezheted tanáraid több éves tapasztalatát, használhatod az általuk készített és az előfizetők által elérhető mintákat, melyekkel ismét csak rengeteg időt spórolhatsz, s jobb konverziókat érhetsz el. Kezdőknek nagyon tanácsoljuk!

A WordPress fejlesztő költsége (2500-25000 Ft/óra)

Ha esetleg szükséged van egyedi megoldásokra, akkor programozók tucatjait tudod elérni az ezzel foglalkozó csoportokban vagy oldalakon, akik akár egyedileg is elkészítik a számodra szükséges megoldásokat. Vigyázz, ne ess csapdába: Az általunk csak “vérpistikék”-nek nevezett kóklerek ígérnek neked fűt-fát, sőt még jegygyűrűt is, de ne dőlj be nekik! Kérj ellenőrizhető referenciákat!

Ha beleütközöl olyan falakba, amik neked túl keménynek bizonyulnak, vagy nem szeretnél velük sok időt eltölteni, akkor bátran keress segítséget. Itthon az egyik legjobb ilyen oldal a WPHU, melyen egy rövid specifikáció/kívánságlista után több ajánlatot is fogsz kapni, s választhatsz a jelentkezők közül.

Készítenek neked egyedi megrendelő oldalakat, számlázó rendszerekkel összekapcsolást, automata értékesítő megoldásokat, bankkártyás fizetést stb. Lehet elkérnek érte pár óra munkadíjat, de egyrészt gyorsan készen lesznek, másrészt később rengeteg robotolást megspórolnak neked. Illetve nem utolsó sorban később ha szeretnél fejlesztéseket, bővítést, akkor ismét tudnak segíteni, s nem kell nulláról kezdeni a folyamatot, hanem – feladattól függően – akár tudják folytatni a munkát.

WordPress grafikus költsége

Hááát, ők egy külön kategória. 😀

Nagyon nagy a szórás a díjakban is. A legolcsóbbakat a fiverr-en találod, itt már akár 5$ fizetségért is dolgoznak neked. A legjobbak viszont akár egy kisebb vagyont is elkérnek a munkájukért. Mondjuk, utóbbi esetben biztos lehetsz abban is, hogy gyors, gyönyörű és nem utolsó sorban egyedi weboldalad lesz, melyhez hasonlót nem látott még senki.

Egyéb költségek

Ilyenek lehetnek:

  • E-mail marketing szoftver: 2500 Ft/hó-tól
    • Könnyen összekapcsolható a weboldalakkal, gyűjthetők vele feliratkozók, terjesztheted a segítségükkel oktatóanyagaidat, vagy automatizálhatod az értékesítést. Mi az ActiveCampaign vagy a Mailchimp használatát javasoljuk.
  • Számlázz.hu modul: 12.900 Ft/év
    • Könnyen kezelhető, olcsó, a jogszabályoknak megfelelő elektronikus és papír alapú számlák készíthetők, postázhatók a segítségével. Vannak még kisebb hibái, de az előnyei messze felülmúlják a negatívumokat. Mi is ezt használjuk. Ide kattintva egy keveset spórolni is tudtok az amúgy sem magas díjból. Szívesen. 😀

Ingyenes WordPress sablonok

Mint említettük, ha szűkös a keret, vagy nem hoz pénzt a weboldal, esetleg elvből nem akarsz fizetni ilyen dolgokért, akkor arra is van lehetőség, hogy teljesen ingyenes sablonokat és kiegészítőket használj. Ezekkel is készíthetsz a mai kor követelményeinek tökéletesen megfelelő, reszponzív weboldalakat. Nem árt tudni azonban, hogy az ilyeneknél nem ritkán előfordul, hogy később át kell térned másik sablonra, vagy más gondok miatt kell végül az időddel “fizetned” az eredményért. Nem titok, hogy kezdetben mi is estünk ebbe a gödörbe, s végül nagyon sok munkaóránkba került az áttérés a fizetős sablonok használatára, miközben nem élveztük azon előnyöket, melyeket a Divi vagy Avada nyújt. Ma már eszünk ágába sem jut nem ezekkel dolgozni. Nagyon igaznak tartjuk a közismert mondást: “Az olcsó min. kétszer drága!” mondást.

Záró gondolatként nem árt tudni, hogy természetesen senki nem születik úgy, hogy valamilyen területen szakértő legyen. Ugyanez igaz a WordPress segítségével készített weboldalakra is. Ahogyan egy-egy nyelv tanulása során is, úgy itt is nagy vonalakban igazak az alábbiak:

  • Közepes szintre kb. 600 óra munka befektetésével lehet eljutni,
  • ezzel szemben ha valaki igazán szakértő és rutinos szeretne lenni, akkor akár 10.000 (azaz tízezer!) órát is kell foglalkozni vele.

Persze, nem mindegy, honnan indulunk. Ha valaki műszaki vénával rendelkezik, esetleg épp grafikus, vagy programozó, akkor neki sokkal rövidebb idő is elég lehet az előképzettségének köszönhetően. De ne csüggedjetek, gyakorlat teszi a mestert!

Ha netalán a fentiek után elment a kedved, s mégis inkább azt gondolod, hogy ennyit nem ér neked a dolog, akkor bátran válassz kedvezményes ajánlataink közül! Nem lesz több teendőd, nincsenek rejtett költségek, s gyorsan elkészül a kívánt oldalad akár szövegezéssel, vagy komplett automatizmusokkal együtt. Rendeld meg, dőlj hátra és szabadulj meg a fenti tennivalóktól!

Olvasd el ezeket is:

Kommenteld meg jól:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .