Alapvetően a .hu rendszer működéséből adódóan, s a domainek magas számához képest viszonylag kevés a problémás esetek száma. Ennek ellenére elő szokott fordulni a dolog. Jelen írásunk a rendszer működéséről ad némi információt, s bár alacsony a kockázat, de nem árt ezekkel tisztában lenni. Ha mégis bekövetkezik egy-egy eset, akkor pedig a kezdeti, általános tájékozódásra nyújt segítséget a poszt. A műszaki részekkel (pl. működő DNS, stb.) most nem foglalkozunk, csak a panaszok szempontjából releváns lépéseket tárgyaljuk.
P
Mi történik, ha valaki egy regisztrációt kíván elindítani? A rendszerbe több ellenőrzés is be van építve. Lássuk ezeket sorban:
Az első rögtön a Regisztrátoroknál kezdődik, mármint azoknál, akik tényleg rendelkeznek .hu akkreditációval, nem csak viszonteladói valamelyik cégnek. Ilyenkor a Regisztrátor megvizsgálja az igényt, s ha megfelelőnek találja, akkor befogadja, majd elindítja az igénylést. (A NetMastersnek is vannak viszonteladói természetesen, ebben az esetben mi magunk vagyunk az első szűrő!) A részletes feltételeket megtaláljátok a már linkelt szabályzatban, a legfontosabbakat ide gyűjtjük:
- Megfelelő domain igénylő.
- Írásos vagy elektronikus regisztrációs szerződés megkötése az igénylővel.
- A szükséges díj megfizetése, mely díjat a Regisztrátor saját hatáskörében meghitelezheti az igénylőnek.
- Legalább 2, legfeljebb 40 karakterből álló érvényes és szabad név választása
- A név nem sértheti más névkizárólagossághoz fűződő jogát, személyiséghez fűződő jogát, kegyeleti jogát, szellemi tulajdonhoz fűződő jogát stb.
- Nem választható és használható olyan domain név, amely jelentés tartalmára nézve és/vagy használatára nézve gyaníthatóan jogellenes, vagy megbotránkozást, félelmet keltő, vagy megtévesztő.
- Nem tartozhat az igényelt név a közzétett védett nevek körébe.
Ezt követi az itthoni Nyilvántartó, az ISZT részéről egy ellenőrzés. Itt ellenőrzik a papírokat, aláírásokat, műszaki feltételeket és mindent, ami a szabályzatban szerepel.
Amennyiben a Nyilvántartó azt észleli, hogy a megküldött igény hiányos vagy a Domain Regisztrációs Szabályzattal ellentétes, azt ugyanezen határidőn belül az ok megjelölésével a Regisztrátornak visszaküldi. A Regisztrátornak 14 nap áll rendelkezésére arra, hogy a hiányt pótolja vagy az igényt visszavonja. Ha a Regisztrátor e határidőn belül ezen lépések egyikét sem rögzíti a Nyilvántartásban, akkor az igény automatikusan törlődik.
A Szabályzatnak való megfeleléssel kapcsolatban a domain-igénylő és a Regisztrátor között keletkezett vita esetén a Regisztrátor, illetve ha a Regisztrátor kéri, a Nyilvántartó álláspontja döntő. Abban az esetben, ha a vita a Regisztrátor és a Nyilvántartó között keletkezik, akkor a Nyilvántartó álláspontja a meghatározó.
Ha az igény megfelelő, akkor az ellenőrzést követően a domain az igénylő feltételes használatába kerül, és azt a Nyilvántartó webszerverén egyidejűleg nyilvánosan kihirdeti a delegálásra váró domainek listájában. A feltételes használat alatt az igénylő a domaint műszakilag használhatja, azonban a domain végleges delegálásra csak abban az esetben kerül, ha a kihirdetés kezdő napjától számított 8 napon belül nem emelnek ellene panaszt.
Ha az igény ellen határidőn belül nem nyújtanak be panaszt, akkor a delegálás bejegyzése megtörténik, és a megfelelő adatbázisokban regisztrálásra kerülnek a következő adatok:
- a delegált domain neve,
- a delegált domain műszaki adatai,
- a domain-használó és a kapcsolattartók adatai.
Ha a kihirdetett igény ellen határidőn belül panaszt nyújtanak be, úgy az alternatív vitarendezési eljárás (Tanácsadó Testület eljárása) eredményétől függően, annak lefolytatását követően a domain vagy végleges delegálásra kerül, vagy a Nyilvántartó törli az igényt.

A domain igényléssel és használattal kapcsolatos jogvitákban az Alternatív Vitarendező Fórum eljárását lehet igénybe venni. A domain delegálását megelőzően keletkező jogvitákban a Tanácsadó Testület jár el, a már delegált domainekre vonatkozó jogvitákban a Regisztrációs Döntnök, valamint a delegált domainek alatt közölt jogsértő tartalom miatt kezdeményezett jogvitákban a Hotline Döntnöki Fórum. Az Alternatív Vitarendező Fórum a rá vonatkozó, és a Nyilvántartó webszerverén, valamint az Alternatív Vitarendező Fórum honlapján közzétett szabályok szerint jár el.
A Nyilvántartó és a Regisztrátor aláveti magát az Alternatív Vitarendező Fórum állásfoglalásának, határozatának, illetve döntésének, és a domain delegálása, a már delegált domain visszavonása és átruházása kérdésében annak megfelelően jár el. Sem a Nyilvántartó, sem a Regisztrátor nem felel azért, mert végrehajtja az Alternatív Vitarendező Fórum döntését.
Az Alternatív Vitarendező Fórum szolgáltatást a Magyarországi Internet Szolgáltatók Tanácsa Tudományos Egyesülete által erre kijelölt, mind a Nyilvántartótól, mind a Regisztrátoroktól elkülönülő szervezet független szakértő tanácsadóin, illetve döntnökein keresztül nyújtja.
A delegálás előtti jogviták rendezése (a Tanácsadó Testület eljárása):
Akinek jogos érdeke fűződik annak megállapításához, hogy a feltételes használatba adott domain az adott igénylő részére történő delegálása a Szabályzatba ütközik, az Alternatív Vitarendező Fórum (Tanácsadó Testület) eljárását igényelheti. A Panaszos a kifogását, annak okát megjelölve, bármely általa választott Regisztrátornál előterjesztheti olyan határidővel, hogy a Regisztrátor az eljárás kezdeményezését a kifogásolt igény kihirdetésének kezdő napjától számított 8 napon belül a Nyilvántartásban rögzíteni tudja, és a panaszt a kezdő naptól számított 14 napon belül benyújtsa. A határidő elmulasztása esetén az Alternatív Vitarendező Fórum (Tanácsadó Testület) eljárását nem lehet kérni. A Panaszos kifogását a kifogásolt igény Regisztrátora átvenni köteles, míg más Regisztrátor az átvételről szabadon dönthet. Más Regisztrátor nem tehető felelőssé semmilyen kárért, ami a Panaszost a kifogás átvételének megtagadása esetén érhette.
Az Alternatív Vitarendező Fórum (Tanácsadó Testület) eljárásának megindítására nyitva álló határidő elmulasztása nem értelmezhető akként, hogy a domain név választásával kapcsolatos jogairól az érintett bármilyen módon lemondott volna, és a választott domain névnek a domain-igénylő részére történő delegálásához hozzájárult volna.
Ha egy nyilvántartásba vett igény teljesítése nem történik meg, mert a Nyilvántartó álláspontja szerint az a Szabályzat előírásainak nem felel meg, akkor a domain-igénylőt erről Regisztrátora az ok megjelölésével haladéktalanul értesíti. A domain-igénylő ez esetben az Alternatív Vitarendező Fórum (Tanácsadó Testület) eljárását igényelheti Regisztrátoránál olyan határidővel, hogy a Regisztrátor az eljárás kezdeményezését az elutasítástól számított 14 napon belül a Nyilvántartásban rögzíteni tudja. A határidő elmulasztása esetén az igény automatikusan törlődik.
A Tanácsadó Testület az igények Szabályzatnak való megfelelőségével kapcsolatban elvi vagy eseti állásfoglalást hoz. A Nyilvántartó és a Regisztrátor aláveti magát a Tanácsadó Testület állásfoglalásainak, az abban foglaltaknak megfelelően jár el, és az azokban foglaltak alapján teljesíti vagy tagadja meg a delegálásra vonatkozó igényeket.
Az elvi állásfoglalás a Regisztrátorokra és a Nyilvántartókra kötelező általános iránymutatást tartalmaz az igények Szabályzatnak való megfelelőségével kapcsolatban. A Tanácsadó Testület elvi állásfoglalását a Nyilvántartó kérheti.
Az eseti állásfoglalás konkrét domain-igénylő konkrét igényének teljesíthetőségére vonatkozó állásfoglalást tartalmaz. A Tanácsadó Testület eseti állásfoglalását a delegálást megelőzően kérheti a Nyilvántartó vagy bármely Regisztrátor saját elhatározásból, illetve a domain-igénylő vagy az igényléssel szemben kifogást előterjesztő Panaszos megbízása alapján. Az eljárás megindítására vonatkozó megbízás elfogadását a Regisztrátor függővé teheti attól, hogy a megbízó az eljárási díjat befizesse, illetve letétbe helyezze.
A Tanácsadó Testület eseti állásfoglalásában abban a kérdésben foglal állást, hogy az adott domain az adott Igénylő számára delegálható vagy nem delegálható. Amennyiben az eseti állásfoglalás alapján a feltételes használatba adott domain törlésére kerül sor, a törlés napjától számított 60 napig az adott domainre csak a Panaszos jogosult új igényt benyújtani, amennyiben az ilyen irányú szándékot a panasz benyújtásánál a Panaszos Regisztrátora a Nyilvántartásban jelezte.
A Tanácsadó Testület eseti állásfoglalásának eljárási díját a domain-igénylő Regisztrátora köteles megfizetni a Nyilvántartónak, ha a Tanácsadó Testület úgy dönt, hogy a Panaszolt igénye nem teljesíthető. Ellenkező esetben a díjat
- a teljesített igény szerint indított eljárás esetén a Panaszos Regisztrátora köteles megfizetni vagy
- a nem teljesített igény szerint indított eljárás esetén a Nyilvántartót terheli.
A Regisztrátor jogosult az eljárással kapcsolatos költségeit megbízója felé továbbhárítani.
A delegálás utáni jogviták rendezése (a Regisztrációs Döntnök eljárása)
A domain-használó a domain delegálására vonatkozó igény benyújtásával, valamint a delegálás fenntartásával aláveti magát az Alternatív Vitarendező Fórum (Regisztrációs Döntnök) döntésének, amely a választott domain névvel kapcsolatos viták elbírálására az erre irányuló kérelem előterjesztése esetén a jelen Domain Regisztrációs Szabályzatban, illetve a külön meghatározott szabályok szerint jár el.
A domain delegálását követően egy meghatározott domain névnek a kérelmezett domain-használótól történő visszavonását, illetve átruházását az, akinek ehhez a névhez névhasználati joga fűződik, az Alternatív Vitarendező Fórumhoz előterjesztett, a Regisztrációs Döntnök szabályzatában foglaltaknak megfelelő kérelemmel kezdeményezheti. A kérelem előterjesztésével egyidejűleg a kérelmezőnek be kell fizetnie a Regisztrációs Döntnök szabályzatában meghatározott összegű eljárási díjat.
Az Alternatív Vitarendező Fórum a domain név visszavonását vagy a Kérelmező javára történő átruházását rendeli el,
- amennyiben
- a domain név azonos egy olyan névvel vagy megtévesztően hasonlít egy olyan névhez, amely a Kérelmező javára valamely hatályos magyar vagy közösségi jog által védett név vagy
- amelynek használatára a Kérelmező valamely magyar vagy közösségi jogszabály alapján jogosult,
- és amennyiben
- a Kérelmezett a domain nevet anélkül igényelte, hogy a névhez joga vagy jogos érdeke fűződne vagy
- a Kérelmezett a nevet rosszhiszeműen igényelte vagy annak felhasználása rosszhiszeműen történik.
A Kérelmezett javára a jogos érdek, illetve terhére a rosszhiszeműség megállapíthatóságának részletes szabályait a Regisztrációs Döntnök szabályzata tartalmazza.
A Regisztrátor és a Nyilvántartó a Regisztrációs Döntnök döntését a kézhezvételtől számított 30 nap elteltével végrehajtja. Abban az esetben, ha a domain használója a 30 napos határidő alatt igazolja, hogy a domain delegálás visszavonását, illetve a Kérelmező részére történő átruházását elrendelő döntés közlését követően a kérelmezővel szemben a domain általa történő további használata végett keresetet terjesztett elő, a döntés végrehajtását a Regisztrátor és a Nyilvántartó felfüggeszti. A keresetindítás vagy annak igazolásának elmulasztása esetén, illetve az eljárást jogerősen lezáró, érdemben a döntéssel nem ellentétes bírósági határozatról szóló értesítés esetén a döntést a Regisztrátor és a Nyilvántartó végrehajtja.
A Kérelmező és a Kérelmezett közös megállapodás alapján, illetve a Nyilvántartó és a Regisztrátorok a domain használóval szemben a domain regisztrációjával, fenntartásával vagy használatával kapcsolatos vita eldöntésére bármikor delegált domain nevek vonatkozásában, illetve más, a jelen Szabályzatban megállapított eseteken kívüli jogvitás kérdésekre is igénybe veheti az Alternatív Vitarendező Fórumot.
Zárszó:
Mint látjátok a szabályzat sokszor egy jogi képzettség nélküli személy részére nehezen érthető, ezért akár a Ti jogaitokat érte sérelem, akár benneteket panaszoltak be mindenképpen egyeztessetek a Regisztrátorotokkal, illetve szükség esetén szakjogász tanácsát, vagy védelmét is kérjétek! Megijedni nem kell! Akár egy panaszos igény is visszavonható mindenféle jogi hátrány nélkül, ha a védelem ennek látja szükségét (magyarul nem érdemes a döntést megkockáztatni, mert nagy esély lenne a vesztes helyzetbe kerülésre). Illetve a másik oldalról is: ha jogos érdeketek (márkanév, bejegyzett védjegy stb.) úgy kívánja, akkor igenis lépjetek, s ne hagyjátok magatokat!
Cégünk mindkét oldalon sikeresen tevékenykedett már:
- Legtöbbször ügyfelünk jogait védtük sikeresen a nevét használni akaróktól,
- Illetve bejegyzett nevét védtük meg a panaszt benyújtó ellen sikeresen.
Zárásképpen egy megtörtént eset röviden, nevek nélkül:
Egyik ügyfelünk levelet kapott egy amerikai multi képviseletében felszólaló ügyvédi irodától, melyben hatalmas (dollárban leírva is szemmel messziről egészen jól látható!) összeg megfizetésének terhe mellett a levél követelte a sok éve tulajdonolt név azonnali, ellentételezés nélküli átadását az ügyvédi irodát megbízó multinak. Az ügyfelünk ereiben meghűlt a vér (természetesen nem rendelkezett a kártérítésben szereplő összeggel), s egy lábon kihordott szívinfarktus után telefont ragadott, s kétségbe esve mondta el mit tart a kezében és most mihez kezdjen. Némi erőfeszítésünkre sikerült megnyugtatni, s kértük juttassa el nekünk az anyagot. Ezt faxon hamarosan meg is kaptuk, majd átnézés után jelentkeztünk a részletek miatt.
A névre pályázat volt felvéve, az oldal megszűnése esetén a már kifizetett, s felhasznált Ft milliókat a büntetésekkel és kamatokkal együtt mindenképpen vissza kellett volna fizetnie a halálra rémült ügyfelünknek. De ennek ellenére az ügyvédek hadával megtámogatott multitól és az esetleges peres összeg nagyságától félve mégis inkább a pályázat visszafizetését, s a név átadását akarta a domain tulajdonosa választani.
Közben csapatunk és ügyvédünk ráugrott a témára, s találtunk fogást az amerikai cégen. Védjegye ugyanis amire hivatkozott egyrészt évekkel későbbi volt mint az ügyfelünk domain igénylése, másrészt csak kiejtésben hasonlított a panaszos nevére, leírásban nem.
Némi győzködés és személyes találkozó után ügyfelünk vállalta a megmérettetést, s végül megtarthatta a nevet.














0 hozzászólás