Washingtoni csúcs: rákoncentrálunk a kibervédelemre

Írta: NetMasters

2016.04.03.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kibernetikai védelem fejlesztését vállalta a héten véget ért, nukleáris biztonsággal kapcsolatos washingtoni csúcs záródokumentumában.

A pénteken befejeződött értekezleten a részt vevő államok világos vállalásokat fogalmaztak meg, így került be a záródokumentumba az a rész, hogy Magyarország rákapcsol a kibervédelem terén.

A washingtoni csúcson a magyarok is ott voltak

Bár a kommentekből világosan kiolvasható volt, hogy sokan meglepődtek Magyarország jelenlétén, ettől még jelentős eredménynek mondható, hogy minket is meghívtak a Washingtonban rendezett, kétnapos csúcsértekezletre, amin a nukleáris biztonság volt a fő téma.

Különösen fontos ez mostanában, hiszen a brüsszeli támadás után egy rövid ideig úgy tűnt, hogy a terroristák egy belga atomerőművet is kiszemeltek maguknak.

Attól függetlenül, hogy ezt később a hatóságok cáfolták, a probléma továbbra is valós: a nukleáris biztonságban nemcsak az atomfegyverek lehetnek kockázati tényezők, hanem az atomenergiát hasznosító intézmények is, hiszen egy ezek elleni virtuális vagy fizikai támadás komoly károkat okozhat.

Tudjuk, hogy a károkozáshoz még csak be sem kell menni a létesítmények. Legalábbis fizikai valónkban, a bejárati ajtón át. Más utakat is használhatunk…

Szakértők szerint a nukleáris terrorizmus az egyik legnagyobb fenyegetés napjainkban, éppen ezért a kétnapos csúcsértekezleten terítékre került az atomerőművek biztonsága is.

Mit teszünk mi?

A magyar küldöttséget a csúcs végén vezető Szijjártó Péter elmondta, hogy az értekezleten megvitatták a lehetséges terrorfenyegetéseket, valamint beszéltek arról, hogy a jövőben ezek miképp akadályozhatók meg. Például megfelelő kibervédelem segítségével.

A cél az, hogy ne kerüljön a terroristák kezébe nukleáris fegyver, illetve hogy ne készíthessenek piszkos bombákat.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ébernek kell lenni, és fokozottan figyelni kell az ellenőrzésre és az azonnali cselekvésre.

Magyarország kapcsán kiemelte, hogy mi már eddig is sokat tettünk a biztonságért: felszámoltuk a magas fokon dúsított uránból felhalmozott készleteket, sugárzásmérőt telepítettünk a határokra, valamint megerősítettük a hasadóanyagok biztonságát.

A Magyar Tudományos Akadémia energetikai központjában ráadásul egy nukleáris védettségi központ is létrejött, amely koordinál, és munkájával közvetve részt vesz a feketekereskedelem visszaszorításában.

Olvasd el ezeket is:

Kommenteld meg jól:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .