Életet menthet a Big Data?

Írta: NetMasters

2015.10.21.

Sok mindent hallottunk már az óriási adatmennyiségről (amit persze fáj magyarosítani, ezért meghagyjuk angolul is: big data), de azt ritkán mondták vele kapcsolatban, hogy akár életet is menthet.

Pedig a megállapítás igaz lehet, és ezt a Penn Medicine szeretné bebizonyítani.

A korai megelőzés érdekében

Az amerikai Pennsylvania államban található Penn Medicine (az ottani egyetem kórháza) nagy fába vágná a fejszéjét, hiszen az orvosi központ a big data segítségével szeretné jobbá és hatékonyabbá tenni az egészségügyet. Nem kell feltétlenül forradalmi ötletre gondolni, a klinika csupán annyit szeretne, hogy a mindennapi számítógép- és internethasználat során keletkező adatokat másra is felhasználják.

Például az egészségügy területén, azon belül is inkább a diagnózisok során, amikor minden információ életet menthet.

Az egészségügyi intézmények általában bezárkóznak ezen a téren, és nem szeretik megosztani az így megszerzett tudásukat, pedig egy jól megszervezett, sőt, egymás között megosztott rendszer rendkívül eredményeket generálhat. Az adatok összevetésével kis túlzással a jövőbe is láthat egy jó algoritmus.

Kicsit úgy hangzik az egész, mint A célszemély (Person of interest) című sorozatban? Van benne valami…

Hogyan ment életet a big data?

A Penn Medicine IT csapata és orvosai a big data felhasználására kidolgoztak egy szisztémát, ami a közösségi média, az adatvizualizáció, az orvosi alkalmazások és a genomikai kutatások segítségével megszerzett adatmorzsák elemzésével és feldolgozásával javíthatja a kórházi szolgáltatásokat.

A rendszer pedig már bizonyította is létjogosultságát, hiszen a Penn Medicine csapata sikeresen kidolgozott egy algorizmust, amivel megállapítható, hogy mely pácienseknél áll fenn a vérmérgezés kockázata. Ezeknél a pácienseknél 24 órával korábban is be lehet azonosítani a problémát.

De most komolyan, ez hogy lehetséges? Sok-sok munkával, tesztekkel és elég erős informatikai hátterrel. A fejlesztők masszívan párhuzamos hálózatokból nyernek ki adatokat, amikből a szakértők szerint megfelelően felépíthető egy ilyen újfajta egészségügyi szolgáltatás prototípusa.

Olvasd el ezeket is:

Kommenteld meg jól:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .